P. Howard

Első felnőtt olvasmányélményeim közé tartoztak az Albatrosz sorozatban megjelent Rejtő Jenő könyvek. Hangosan röhögtem a nagyon eltalált párbeszédeken, az abszurd történeteken, és leginkább a regény főhősein. Rejtő hihetetlen – és maradandó – figurákat alkotott, pl. Gorcsev Iván és Vanek úr, Piszkos Fred és Fülig Jimmy, Senki Alfonz, Tuskó Hopkins és Csülök, de ezt még sorolhatnám egy darabig.

Most két regényét olvastam el (A tizennégy karátos autó + A láthatatlan légió) kikapcsolódásként, na meg hogy kipróbáljam, vajon mennyit szépített az emlékezet. A tizennégy karátosra jobban emlékeztem, sőt, jobbra emlékeztem. Nem mintha nem lenne jó, de a poénok nagy része annyira megmaradt bennem, hogy nem hatott az újdonság erejével, ráadásul utólag kicsit felületesnek tűnik a szöveg. Annyi legendát hallani Rejtő kávéházi írásairól, nekem ez a regény kicsit olyan, minta három feketét kapott volna egy-egy oldalért. A láthatatlan légiót viszont szinte teljesen elfelejtettem, pedig milyen jó kis könyv. Nagyon jó. Ha nem lenne ilyen béna a magyar filmgyártás – tisztelet a csekélyszámú kivételnek – szerintem még filmre is lehetne vinni.

A láthatatlan légióÉs ha már a gyerekkori emlékek szóba kerültek, annak idején szenvedélyesen gyűjtöttem a Füles-képregényeket, amiket kivágtam, és akkurátusan elrendezgettem hétről-hétre, mígnem aztán nagy örömünkre a Rejtő-képregényeket (Korcsmáros Pál zseniális rajzaival) kiadták külön kis füzetekben is. A minap a piacon láttam is néhányat, de végül úgy egyeztem meg magammal, hogy nem veszem meg. Nekem úgyis meg van az összes képregénye digitális formában. Örüljön hát más is.

  • Megoldható lenne, hogy magyarosíts!!!! Nem szeretem ha mindenféle külföldiül ír egy magyar!!!
    Howard-ot írd át, Horváth-ra. Jimmy helyett Imi.
    Mert mégiscsak Magyarország számít, a többi csak érdekesség.
    Vagyis csak Orosháza. A legjobb lenne, ha csak orosháziakról írnál. Köszönöm.

  • Fred az legyen Fecó, a Hopkins az Hópihe, Iván az legyen Pista. Szivesen segítek bármikor ez ügyben.
    Bármilyen kétséges név helyett Pista lehet, József Attilát is így oldották meg.

  • Magyarország Magyarország Világom világa
    Virágom Világa Világom Virága
    Ébredjek Ébredjek Lúzer vagyok mint Állat

  • Szia
    Nagyon szerencsés vagy hogy a képregények megvannak neked.Elképzelhető lenne hogy hozzá juthassak valamilyen módon,fizetnék is érte.
    Nekem is megvolt jónéhány és gyűjtötte őket,de mikor kirepültem otthonról,a család elköltözött..nos én azóta is keresem.:(
    üdvözlettel

  • szia, ne viccelj, szívesen elküldöm mail-ben a gyűjteményem, ha megoldható. otthon megnézem, mekkor is összesen… :)

  • Magam is meglepődtem rajta, de összesen huszonnégy képregényem van meg a gépemen. Ez jó hír, viszont 280 Mb a terjedelem, ami abból a szempontból kevésbé örömteli, hogy nem tudom elküldeni e-mailben. Szerintem marad a hagyományos postai út cd-vel, de ha van ennél korszerűbb ötlet, figyelek.

  • Ha volna rá lehetőséged el tudnád Korcsmáros Pál rajzait elküldenéd nekem? Gyerekkorom óta szeretem rajzait s én is karikaturákat készitek hobbi szinten, néha megjelenik egy-egy valahol, de ezeket a rajzokat nagyon szeretném megszerezni! Életem egyik nagy vágya teljesülne ezzel. Ha tudsz, vagy tudtok ebben segiteni nagyon megköszönném!
    Ha van rá lehetőség válaszotok után megirom cimemet is.

    Segitségeteket köszönöm
    előre is

  • Sziasztok!

    Szerintem zseniélisak Korcsmáros Pál képregényei, illusztrációi. A digitális változatok engem is érdekelnének. Javaslatom, hogy az alábbi helyre töltsd fel: http://www.savefile.com
    Ez egy ingyenes tárhely, regisztráció nélkül is működik. Akármennyi fájlt feltölthetsz, egyedüli korlát, hogy a legnagyobb fájlméret 60 MB. Azt hiszem ez nem okoz gondot.

    Üdv
    More

  • Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük