Szavalóverseny Justh Zsigmond születésének 160. évfordulóján

Ma délelőtt, Justh Zsigmond születésének 160. évfordulóján rendeztük meg a gyermekkönyvtárban a 22. Justh Zsigmond szavalóversenyt.

Az első versmondó megmérettetést 2001-ben rendeztük meg, azóta egy év kihagyással (2020.) minden évben tudtunk ilyen módon tisztelegni névadónk emléke előtt. A verseny eseményeiről honlapunkon is számtalan bejegyzés olvasható. A versenyre idén 6 városból (Békéscsaba, Gyula, Szeghalom, Szentes, Tótkomlós és Orosháza), 8 iskola 24 diákja nevezett, két korcsoportban. A szavalókat – most már mondhatjuk, a hagyományoknak megfelelően) Dávid Zoltán, Orosháza város polgármestere köszöntötte, majd kezdetét vette a versünnep. Először a 9-10., majd a 11-12. évfolyamosok álltak a szavalótársak és a zsűri elé. A zsűri tagjai voltak: B. Imre Julianna, Bogdánffy-Szőke Anett és Csányi József. A 9-10. évfolyamosok között a zsűri két versmondótól kérte a második vers elszavalását is, hogy dönteni tudjanak. Miként a versenyvégi értékelésből kiderült, a három zsűritag nehezen tudott kompromisszumra jutni, bár a nagyobbak korcsoportjában az első hely odaítélésében egyhangú döntés született.

Eredmények:

9-10. korcsoport

1. Samu Ádám (Horváth Mihály Gimnázium, Szentes, felkészítő tanár: Molnár Szilvia Nóra) 

2. Lengyel Viven (Horváth Mihály Gimnázium, Szentes, felkészítő tanár: Molnár Szilvia Nóra)

3. Magony Petra (Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, felkészítő tanár: Menyhárt Krisztina) 

11-12. korcsoport

1. Tóth Nikoletta (Horváth Mihály Gimnázium, Szentes, felkészítő tanár: Molnár Szilvia Nóra)

2. Muzsai Izabell (Péter András Gimnázium és Kollégium, Szeghalom, felkészítő tanár: Simonné Szabó Andrea)

3. Czuczi Levente (HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum, Szentes, felkészítő tanár: Madácsy Ágota)

Józsa Mihály-emlékdíj (a versenyzők szavazatai alapján):

Sinai Léna (Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Gyula, felkészítő tanár: Lovas-Tóth Kata) és

Tóth Nikoletta (Horváth Mihály Gimnázium, Szentes, felkészítő tanár: Molnár Szilvia Nóra)

A versenyen készült fotók ide kattintva tekinthetők meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük