Rockzenei vetélkedő

Könyvtárunk a Petőfi Művelődési Központtal közösen rockzenei vetélkedőt szervez októberben (azaz rocktóberben, ha már rockerkedünk). A bulira a művelődési ház koncerttermében kerül sor október 22-én, csütörtökön 18 órától. A vetélkedő célja, hogy a rockzenét szeretők játékos formában dönthessék el, ki tud többet a műfajról (a „rockzene” kifejezés alatt jelen esetben a könnyűzene majd’ minden ágát […]

Elolvasom az egész cikket! Rockzenei vetélkedő

Haladó

Utaltunk már rá: a héten és a jövő héten ismét tanfolyamot tartunk a könyvtárban. Ezen a héten – és ez egészen kivételes alkalom – nem kezdő internetezők, hanem haladó, zömében kistérségi könyvtárosok a „vendégeink”, így aztán olyan ínyencségek is bemutatásra kerülnek, mint a blogok létrehozása, a delicious, a Google Calendar, sokkal részletesebben tanulmányozzuk az Ügyfélkaput, […]

Elolvasom az egész cikket! Haladó

Justh do it!

2006. szeptember 7-én, azaz éppen három éve indult el blogunk, a Könyvtárosháza. Szép három év volt, tényleg, kár, hogy most nincs időnk  írni erről egy igazán érzelmes bejegyzést. Ugyanis ma egy másik blogot is elindítunk, néhány apró és egy jelentős különbséggel. Maradjunk ez utóbbinál: az új blog angol nyelven olvasható majd. Úgyhogy szülinapi poszt helyett […]

Elolvasom az egész cikket! Justh do it!